Helyiségek, helyiség burkolás
A 2D építészeti alaprajzon egy kattintással kijelölheti a falak által határolt helyiségeket, vagy megadhat logikai helyiségeket, például egy térben lévő konyhát és nappalit. A program automatikusan kiszámítja a helyiség méreteit, beleértve a szabvány szerinti alapterületet és térfogatot. A helyiség pontos méretei kiszámításához beállitható a lépcsők, a falfülkék, az oszlopok, a tetők figyelembe vétele.Tetőtér esetén az 1.90 m magassághatárt automatikusan figyelembe veszi. A helyiségekhez a használat módja is megadható, pl. Iroda, Nappali, Garázs.
Fontos szempont, hogy az épületfizikai számításokhoz szükséges teljeskörű adatátvitel is a Helyiség elemeken alapul.
![]() |
A Helyiségpecsét funkció előre megadott sablonokat tartalmaz, melyek alkalmazásával a helyiség teljes szerkezete átadható másik helyiségnek. A sablonok és a helyiségek teljes kapcsolatban vannak egymással. Ez azt jelenti, hogy ha például az iroda sablonban a parkettát márvány burkolatra cseréljük, akkor az épületben az összes iroda típusú helyiségben kicserélődik a burkolat, amely természetesen a költségbecslési listákban is változást okoz.
A helyiség alkalmazásának eredménye megjelenik:
- az alaprajzon a helyiség méretezéseként,
- a fotórealisztikus képen a burkolatok anyagaival
- a metszeteken a burkolat rétegeit jelölve és
- a Helyiség kimutatás listákban, ahol a burkolatok mennyiségi adataival és igényeknek megfelelően hozzájuk rendelt anyag és munkadíj költségekkel történik a számítás.
Mint tudjuk, az épületek költségének 30-40%-át a burkolatok teszik ki. Ezzel a igényes módszerrel a tervezés során gyorsan elkészítheti a burkolást és kiszámíthatja ennek költségét.
"Az ARCHline.XP® az épület felmérési terveitől a látványtervek elkészítéséig nyújt teljes eszköztárat. Az eddigi használat során több típusú épület tervezésére nyílt lehetőségünk a programmal: egy- és többszintes családi házak, többlakásos lakóépületek, tetőtér rá- és beépítések, gyermek szabadidő központ átalakítás, óvoda felújítás, csarnok szerkezetű létesítmények."
Szabó Lajos és Dávid Jánosné - építészek, Mecset Kft, Eger
Vissza





